2017 Cikkek


264 doboznyi jóság

Egyre többen csatlakoznak évről évre az „Egy cipősdoboznyi szeretet” elnevezésű jótékonysági akcióhoz, hogy örömet szerezzenek a nehéz körülmények között élő gyermekeknek karácsonykor.

– Az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ felhívására 264 csomag érkezett, amit az intézmény munkatár­sai osztottak szét a velünk kapcsolatban álló rászoruló gyermekek és családok körében még az ünnepek előtt – tájékoztatta lapunkat Kupi Andrea Éva igazgató.

Az adományok gyűjtéséből az Ajkai Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium Bánki Donát Intézményegységének diákjai, a Katica Óvoda növendékei, illetve egy gyógyászati segédeszközöket árusító üzlet dolgozói is kivették a részüket.

A központ munkatársai a város három üzletében kértek fel­ajánlásokat a vásárlóktól. A lakosság önzetlenségének köszönhetően rengeteg tartós élelmiszer került az intézmény „kosarába”, amit a csa­ládsegítő dolgozói juttattak el a rászoruló családoknak.


A viselkedés olyan, akár a tükör

Tovább folytatódott az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ „Ami sok, az sokk!” című prevenciós rendezvénysorozata 2017. május 18-án, amelynek keretében ezúttal Oszlánszky Zsolt angol-protokoll szakos pedagógussal találkozhattak az intézménnyel kapcsolatban álló 14-17 éves fiatalok, hogy közösen megvitassák amit „Tudni illik”!?

A szakember a viselkedés fogalmának szubjektív jelentőségéről kérdezve kezdeményezett párbeszédet a fiatalokkal. Szó esett a köszönés módjának fontosságáról, különböző formáiról, illetve az egyes üdvözlésekhez társuló alkalmazási szituációkról. Az előadó felhívta a figyelmet a szemkontaktus fenntartásának fontosságára, amelyből a figyelem mellett a szándék is kiolvasható, sőt a mellébeszélés ellensúlyozásának szintén megfelelő eszköze lehet.

Oszlánszky Zsolt beszélt a testtartás és a testhelyzet üzeneteiről, valamint úgy összességében a testbeszéd árulkodó jelzéseiről, amelyről a jelenlévők is megfogalmazták saját gondolataikat. A kialakuló dialógusban a véleménynyilvánítás szituációi és módjai is felszínre kerültek, így rövid úton eljutottak a fiatalok az ékszerekig, a sminkig és a tetoválásokig, amikről a protokollszakértő megerősítette, hogy más és más benyomásokat kelthetnek a társadalomban. Nem mindegy tehát ki milyen színt, jelképet, vagy kiegészítőt visel. Ugyanígy a beszédmód is árulkodó, ezért érdeklődő figyelem övezte a pedagógus minden szavát, amit a káromkodás okairól és hatásairól foglalt össze a fiataloknak Shakespeare Rómeó és Júlia című klasszikusát segítségül hívva.

Az előadás második felében fény derült a sírás és a hazugság alkalmazásának gyakorlataira, az etikett és a gesztusok, valamint a mimika jelentéseire is. A csoport tagjai kifejezték, nem minden szituációban tudják, hogy illene viselkedniük, illetve nem érzik át a gyermekkor és a felnőttkor közti átmenetben a szituációnak megfelelő viselkedés saját előnyükre fordítható jelentőségét.

Megfogalmazódott, hogy „jól viselkedni” folyamatos elvárást jelent a környezet részéről, azonban az eredményes viselkedés konkrétumait nehéz megtanulni, mert a család és az iskola iránymutatásai nem mindig bizonyulnak elégnek, esetleg elfogadhatónak a tinédzserek számára.

A szakember az elfogadásával, humorérzékével és hitelességével azonban gyorsan megtalálta a közös hangot, így rövid idő alatt is értékes gondolatokat juttatott el a fiatalokhoz, amikkel felhívta a figyelmüket arra, hogy a viselkedésük minden esetben képet ad róluk. Megkönnyítheti mindennapjaikat, de nagyban meg is nehezítheti a sikeressé (magabiztossá) válást és a környezethez történő alkalmazkodási folyamatot.

SzR.


Családtagként bánnak velük

Észrevétlenül elvégzik a ház körüli feladatokat, támaszt nyújtanak és megszínesítik a hétköznapokat az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ gondozói a házi segítségnyújtás keretében, ami állandóságot és biztonságot nyújt a szépkorúaknak, betegeknek. Ennek ellenére sokan máig nem is ismerik ezt a lehetőséget a városban, ezért felkerestük Csiga Gyulánét, az intézmény vezető gondozónőjét, hogy avassa be lapunkat a munkájuk részleteibe.

Hangsúlyozta, hogy a központ szolgáltatására egyre nagyobb szükség van, mivel a szépkorúak száma növekszik, sokan közülük már nem képesek önmagukat egyedül teljesen ellátni. Nekik kínál alternatívát a teljesebb életre a házi segítségnyújtás. A gondozónők feladata részben a szépkorú emberek segítése, támogatása. A részleges önellátásra képes idősek mellett ágyban fekvő betegekkel és tizennyolc éven felüli pszichiátriai gondozásra szoruló felnőttekkel, fogyatékossággal élőkkel és szenvedélybetegekkel is foglalkoznak az intézmény munkatársai. Mindenkivel, aki mindennapos feladatainak ellátása során nehézségekbe ütközik.

– Van akihez naponta kétszer mennek az ápolóink, máshol hetente néhány alkalommal várják őket. Minden betegnél a gondozási szükségletet és az egyéni igényeket is megpróbáljuk figyelembe venni a látogatások gyakoriságát tekintve. Gondozottjainkkal hétköznapokon délután három óráig foglalkozunk, általában ez az időszak az, amíg a családtagok hazaérnek a munkából – részletezte az intézmény rugalmas működését Csiga Gyuláné.

Az otthoni segítségnyújtásban az alapvető gondozási és ápolási feladatok ellátása mellett az ügyintézésben, valamint a személyi és környezeti tisztaság fenntartásában is segítenek a gondozónők. Idősek esetében tartják a kapcsolatot a háziorvossal, a hozzátartozókkal. Bevásárolnak, kiváltják a gyógyszereket és lelki támaszt is nyújtanak. A gondozottak egyfajta biztonságérzetet és állandóságot kapnak a szolgáltatástól. A jó kapcsolat kialakítása és az ismétlődő rutin különösen fontos, mivel vannak olyan idősek, akik eleinte bizalmatlanok az ápolónőkkel szemben. Idegenkednek a segítség elfogadásától, mert kiszolgáltatottnak érzik magukat. Ám miután megismerték a munkájukat vidáman és önzetlenül végző gondozónőket, megnyugszanak, sőt gyakran saját lakáskulccsal hálálják meg a napi törődést, ami a bizalom legmélyebb jele. (A központban csak büntetlen előéletű, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező munkatársakat foglalkoztatnak).

– Sok idős úgy várja a kollégáimat, mint egy családtagot. Ők jelentik a folyamatosságot a gondozottak életében és gyakran a legerősebb kapcsolatot is a külvilághoz. Erős kötődések alakulnak ki az évek során – tudtuk meg a vezető gondozónőtől, aki szerint az idősek minden helyzetben számíthatnak segítőikre a hajvágástól egészen egy születésnapi mulatság megszervezéséig, vagy az apróbb kérések teljesítéséig, legyen szó akciós termékek beszerzéséről, kutyaetetésről, közös karácsonyfa díszítésről, vagy éppen a vacsora előkészítéséről.

Az intézmény munkatársai örök türelemmel fordulnak az idősek felé és szívből jövően végzik napi tevékenységüket, ez hozzájárul az ápoltak jó kedélyállapotához, ami megnyugvást jelent a hozzátartozóknak is.

Csiga Gyuláné szerint sok érdekes kéréssel találkoztak már kollégái az évek során, de nem volt olyan, amit ne oldottak volna meg. Így előfordult, hogy gondozónő hívott szerelőt a gázkazán ellenőrzéséhez, vágott ki fenyőfát az udvarban karácsonyfának, vagy fűtött be, hogy meleg maradjon a ház, míg az idős hozzátartozói haza nem érnek.

Az említettek csupán kis szeletét jelentik a mindennapos figyelmességeknek, amit a központ munkatársai megtesznek az idősekért. Becsülendő, miként próbálnak a lehetőségekből mindent kihozni, amit lehet. Szívvel-lélekkel látják el feladataikat, vallják, hogy ezt a munkát csak így érdemes csinálni.

Varga Anita gondozó a kötelező feladatokon túl például szívesen kíséri el sétálni Kalász Sándornét a közeli parkba, ha kellemes az idő. Az idős asszony igényli a közös levegőzést, ugyanis Anitával mindig jót beszélgetnek, ami feltöltődés és rekreációs is egyszerre a szépkorú néni számára.

SzR.


December a csodák hónapja

Karácsony közeledtével az emberek szíve mindig megnyílik, adakozóbbá válnak, így azoknak is szebb lehet az ünnep, akiknek az év nagy részében nélkülözniük kell. A vállalatok a társadalmi felelősségvállalás jegyében támogatják a segítő szervezeteket és biztatják munkatársaikat is az önzetlen segítségnyújtásra, ami Ajkán egyre inkább a közgondolkodás részévé válik, hiszen ajándékból és jó szándékból sosem elég.

Ezt bizonyította az a széleskörű, egymástól független összefogás is, amivel adománygyűjtést szerveztek és felajánlásokat tettek a cégek (Eurofamily, Pólus Coop, Ajkai Elektronikai Zrt, OTP), valamint a civilek az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ bevonásával a rászorulóknak, hogy közösen tegyék szebbé az ünnepet a központtal kapcsolatban álló gyermekek és családjaik számára.

Kupi Andrea Évától, az intézmény igazgatójától megtudtuk, hogy több oktatási intézmény is beszállt a jótékonykodásba, sőt mi több ausztriai, egészen pontosan burgenlandi magyarok is gondoltak rájuk, így a december 19-ei karácsonyi ünnepségen garantáltan minden meghívott családnak örömet tudnak szerezni az előzetesen összeállított csomagokkal, amelyekben játék, tartós élelmiszer, édesség és a gyermekeknek új használati tárgyak is lesznek.

A családsegítő központ munkatársait a Payer Industries Hungary Kft.-hez, illetve a Poppe+Potthoff Hungária Kft-hez mi is elkísértük. Mindkét vállalatnál azt tapasztaltuk, hogy a vezetés a dolgozókkal együtt lelkesen és pozitívan állt a jó ügy mellé, ami örömteli, hiszen azt jelenti, hogy a közösség ereje példás, gondolkodásuk pedig előremutató.

– Másodszor fogtak össze a rászorulókért a civilek mellett a helyi vállalatok is, ami nagy szó, hiszen adományukkal sok családnak és apróságnak szereznek örömet, illetve teszik meghittebbé az ünnepet – hangsúlyozta Kupi Andrea Éva, aki bízik benne, hogy 2018-ban is lesz, aki folytassa ezt a nemes kezdeményezést.

Szántó Renáta


Erzsébet Napközi Tábor

Az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata alapfeladatként a szociális és/vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára nyújt segítséget. Munkánkban a prevenciós tevékenységek kiemelt fontosságúak. Intézményünkben már hagyománnyá vált, hogy a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű gyermekek részére nyári napközis tábort szervezünk. Az idei évben Erzsébet Táborok pályázat keretén belül lehetőségünk nyílt a gyermekek számára színvonalas programokat szervezni, napi négyszer bőséges étkezési lehetőséget biztosítani, valamint külső buszos kirándulást szervezni. A gyermekek étkeztetése során fokozott figyelmet fordítottunk a minőségi, egészséges és bőséges étkezés biztosítására, az ételallergiás gyermekek megfelelő étkeztetésére. Az egészséges életmód jegyében a gyermekek naponta kaptak gyümölcsöt, zöldséget és tejterméket. Az egy hetes napközis tábor ideje alatt a gyermekek az Ajkai Rendőrkapitányság jóvoltából megismerhették a rendőrség munkáját, valamint kipróbálhatták ügyességüket az akadálypályán gokarttal, valamint gördeszkával. Meglátogattuk a Veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkot, a halimbai Dr. Szalay Miklós Emlékház és Helytörténeti Gyűjteményt, az ajkai Kristályfürdő, Kemping és Fedett Uszoda strandját, az ajkai Városi Múzeumot. Az Erzsébet napközi tábor záró programjaként intézményünk udvarán ugrálóvár várta a gyermekeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából. Kreatív foglalkozáson kipróbálhatták az üvegfestést, a gyöngyfűzést, valamint készíthettek szélforgót is. Rajzverseny keretén belül a gyermekek a tábori élmények megörökítését kapták feladatként, melyért minden gyermek egy tábla Milka csokoládét kapott. A programok szervezése során nagy figyelmet fordítottuk arra, hogy a gyermekek olyan élményekkel gazdagodjanak, melyekre a jelenlegi családi körülményeik miatt nincs lehetőségük. A rövidke egy hét hamar eltelt, de barátságok szövődtek, volt olyan gyermek, aki hálája kifejezéseként munkatársainknak puszit adott búcsúzóul.


Farsang farka 2017

„Van egy vágyam: gomba lenni, nagyra nőni fél nap alatt,

lenne rajtam csipkegallér, és egy jó nagy pöttyös kalap.”

                                  Nyulász Péter: Farsang

Télbúcsúztató és tavaszváró farsangi rendezvényre vártak minden kicsit és nagyot az Ajkai Család-és Gyermekjóléti Központ munkatársai 2017. február 23-án délután Móra Ferenc utcai székhelyük épületében. A rendezvényen a farsangi népszokások, hagyományok, jellegzetes ételek felelevenítését követően díszes álarcok és a gyermekek által kedvelt csillámtetoválások készítésével bújtak a résztvevők farsangi maskarába. A vidám mulatozásról és jó hangulatról ezt követően az Ajka Városi Óvoda Patakparti tagintézményéből Kissné Csáplár Zsuzsanna óvónő segítségével szervezett táncház keretében gondoskodtak a szervezők. A néptánc alaplépéseit mókás körjátékokkal ötvöző mulatozás jó hangulatot varázsolt felnőttek és gyermekek számára egyaránt. Bár az elengedhetetlen farsangi lakoma nem a néphit szerint varázserővel bíró farsangi fánkkal, hanem szendvicsek és gyümölcslé segítségével valósult meg, a táncban hevült gyermekek mégis örömmel fogadták a vendéglátást. Az igazi „farsang farki” ünnepség színfoltot, tartalmas kikapcsolódást jelentett, bőséget és áldást kívánva minden résztvevő számára.   


Gyermeknap 2017

Nemcsak az apróságokat, hanem az egész családot ünnepelték az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központban május 25-én egy rendhagyó program keretében, ugyanis az intézménnyel rendszeresen kapcsolatban álló fiatalokon túl a szülőket is meghívták a gyermeknapi játszóházba a központ munkatársai.

Vidám gyermek- és családi napot hirdetett a segítő szervezet, amit a szeszélyes időjárás sem tudott elrontani, így két helyszínen, az intézmény udvarán illetve az ebédlőben is közösségépítő és kreatív programokkal várták az érdeklődőket.

Az egybegyűlteket Kupi Andrea Éva igazgató köszöntötte a szabadban, majd csapatversenyek sorozata kezdődött, ahol mocsárjárással és kötélhúzással is meg kellett birkóznia a családoknak együtt. Közben az ebédlőben lehetősége volt a gyermekeknek színezni, lepkét, virágot és dobókockát készíteni, székfoglalózni, valamint táncolni. Minden résztvevő kis ajándékban részesült, de a családsegítők számára a legnagyobb örömet a gyermekek csillogó tekintete jelentette.

A rendezvény szendvicsezéssel zárult, amit a Zenit ABC adományából biztosítottak a családsegítők. A támogatást ezúton is köszönjük!


Húsvéti készülődés 2017

Vidám húsvétváró játszóházzal kedveskedtek a gyermekeknek intézményünk munkatársai 2017.04.13. napján. A rendezvényre a Gyermekjóléti Szolgálattal kapcsolatban álló családokat várták. A résztvevők történeteket hallhattak a húsvéti népszokásokról, jelképekről, szimbólumokról, a bátrabbak vidám locsolóverseket mondtak el, felidézték az ismereteiket a húsvéti szokásokról. Az érdeklődők számára kreatív foglakozás keretében lehetőség nyílt tojásfestésre, ajtódísz, nyuszi, csibe készítésére. A központ munkatársai szendviccsel, gyümölccsel, üdítővel vendégelték meg a családokat. Távozáskor a gyerekek csokit kaptak ajándékba.

Poórné Mátrai Zsuzsanna családsegítő


Interaktív tanóra a gyermekbántalmazás ellen

Az UNICEF önkéntesei november 20-án, a gyermekjogi világnap alkalmából a Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnáziumba látogattak el az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ meghívására, ahol két osztály diákjainak tartottak „ébresztő órát” Fiola Ágnes és Nagygyőry Ágnes családsegítőkkel közösen.

Kiss Katalin és Mészárosné M. Tamara önkéntesek az UNICEF programját mutatták be játékos formában a fiataloknak, valamint a gyermekek jogairól, a gyermekbántalmazásról és az online kommunikációról is beszélgettek az osztályokkal.

A találkozó jó hangulata ellenére minden diák érezte, hogy komoly témákról esett szó, amelyekkel igenis foglalkozni kell, hiszen bárki kerülhet olyan helyzetbe, ahol nem tudja, mit kellene tenni, vagy hova fordulhatna. Így viszont már erre vonatkozóan is van információja az „ébresztő órás” csoport tagjainak.

Az osztályok az óra után oklevelet kaptak elismerésül, valamint minden gyermek kis ajándékcsomagban is részesült.


Karácsonyi mozizás




Mikulás ünnepség meglepetéssel – 2017.




Műanyagtálnyi szeretet


Párválasztásról diákkörben

Az Ajkai Család-és Gyermekjóléti Központ „Ami sok, az sokk!” című prevenciós rendezvénysorozata keretében A párválasztás rejtelmei címmel tartott interaktív előadást Dr. Széplaki Annamária háziorvos-családterapeuta szakember. Az előadásra a Fekete István – Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium hetedik-nyolcadik osztályos tanulói számára 2017. március 13-án az intézmény ajka-padragkúti épületében került sor. Az anya-gyermek kapcsolatról, a meleg családi légkör fontosságáról és a szocializációról szóló ismeretátadást követően a doktornő az öt szeretetnyelv, illetve a bizalom és a beszélgetés fontosságáról kezdeményezett párbeszédet a diákokkal. Ennek során fény derült arra, hogy a hagyományos férfi-női szerepek átrendeződése napjainkban már serdülőkorban elkezdődik, a kapcsolatok kezdeményezésében egyre inkább a gyengébb nem veszi át a szerepet, illetve a párválasztás döntő szempontjait gyakran a külső értékek jelentik a belső értékekkel szemben. A fiatalok maguk is érintettnek érezték magukat abban, hogy a rohanó életmód, a fogyasztásközpontú társadalmi hatások és a párkapcsolatok felbomlása miatt olykor kevés figyelem jut a gyermekekre, a kapcsolati értékek megfakultak, a beszélgetés és az együtt töltött minőségi idő jelentősége meggyengült a mai családokban. Szóba került a házasságok számának csökkenése, az élettársi kapcsolatok előtérbe kerülése, illetve a konfliktuskezelés nehézségei és a kapcsolatok ápolásához, fennmaradásához szükséges kitartás fontossága is. A diákok egyet értettek az előadóval abban, hogy a felnőttkor elérése nem azonos a felnőtté válással, több kérdésük volt partnerek közti korkülönbségre, kapcsolatok elutasításának hátterében rejlő okokra és igaz érzelmek felismerhetőségére vonatkozóan. A közösségi oldalak térhódítását ellensúlyozandó a doktornő és a központot képviselő munkatársak a gyermekeket valódi kommunikációra, pozitív és tartalmas kapcsolatok megteremtésére biztatták, szükség esetén további segítségüket ajánlva mindehhez.

Szabó Kinga igazgatóhelyettes


„Szerelmeskedés művészete” – dr. Nagy Zoltán főorvos előadása



Úton a függőség felé. Hogyan tovább???

Kalandozások Addiktológiában címmel tartott előadást Lovizer János addiktológiai konzultáns, a Közép-Dunántúli Addiktológiai Egyesület elnöke az Ajkai Család- és Gyermekjóléti Központ „Ami sok, az sokk!” elnevezésű prevenciós rendezvénysorozatának keretében az Ajkai Gimnázium, Szakképző Iskola, Sportiskola Bánki Donát Intézményegységének tizenegyedikes diákjainak a közelmúltban.

Az előadáson a kényszeres drog- és alkoholfogyasztás jellemzőivel, a kialakulás okaival, a függőség családi vonatkozásaival, valamint a kezelési lehetőségekkel ismerkedhettek meg a tanulók szinte testközelből.

Az előadó kifejtette, hogy eleinte a függőség szinte észrevétlenül, a szer jelenléte nélkül, a személyiségfejlődés szintjén zajlik. Ezt követően ismerkednek meg legitim és illegitim drogokkal a későbbi fogyasztók.

Számos drog létezik, ezeknek típusait is ismertette a szakember, majd kitért a pszichoszociális és környezeti kockázati faktorokra, kiemelve a családi kockázati tényezők és a kortárs hatások jelentőségét, amik az önmaguk, illetve a környezetük iránti felelősség és érdeklődés hiánya felé terelhetik az egyént.

Pozitív tényezőként a személyes kapcsolatrendszerre és a feladat-teljesítés fontosságára, valamint az egyéb lehetőségekhez való hozzáférésre hívta fel a figyelmet az addiktológiai konzuláns, aki maga is szenvedélybeteg volt, így saját életútjának ismertetésével szemléltette a függőségben szenvedők identitásának fejlődésmenetét.

Az önvallomás és az őszinteség nagy hatást gyakorolt a fiatalokra, akik Lovizer Jánostól azt is megtudhatták, hogy felesége a válásukat követően közreműködött a szakember elvonóprogramra-juttatásában. A történet happyend-del zárult, ugyanis a sikeres leszokást követően a pár ismét összeházasodott.

Az előadó felhívta a fiatalok figyelmét arra a pontra is, amikor a kontrollált, vagy annak hitt drogfogyasztás kényszeressé válik, biztatva őket a környezetükben élő fiatalok, felnőttek viselkedésének analizálására, figyelésére. Szó esett a szokványos vagy általános és a szinten tartó alkoholbetegség jellemzőiről, illetve a kémiai függőségről és a megvonási tünetekről is.

A betegséget leplezni próbáló elhárító mechanizmusok jellemzői közül a szakember a realitás tagadását emelte ki tipikus, mindenkinek ismerősen csengő mondatokkal.

Az előadás végén elhangzott, hogy a szerhasználó egyének gondolkodása irreális, nem a valóságban élnek, ezért az irrealitást hiszik valóságnak, így kevesen jutnak el önmaguktól odáig, hogy segítséget kérjenek, hiszen fel sem ismerik a problémát.

A segítség valójában gyógyító programot jelent, ahol az elhárító mechanizmusok leküzdésén keresztül visszavezetik az egyént a reális érzéseihez, kiszakítva az irreális világból megtanítják a való világ működésére, az abban való eligazodásra és a boldog lét képességére, amelyet élő példaként maga a szakember támasztott alá.

SzR.