2018 Cikkek


A családias tábor, mint szocializációs színtér

A hajléktalant segíteni kell, nem bántani!

A szegénység társadalmi szintű probléma

Adni jó!

Bárki válhat az emberből, ha igazán akarja

Drog-Stop vetélkedő – két nap a megelőzés jegyében
https://www.veol.hu/helyi-kek-hirek/2018/03/drog-stop-vetelkedot-rendeztek-ajkan
Egészségről vidáman, de tudatosan

Élményekkel gazdagodva térhettek haza az Erzsébet táborból

Az Ajkai Család és Gyermekjóléti Központ második alkalommal pályázott sikeresen az Erzsébet program felhívására, melynek köszönhetően támogatott forrásból, nyári napközis tábor került megszervezésre. Poórné Mátrai Zsuzsanna és Vajda Lászlóné családsegítők hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyermekeket láttak vendégül egy hétig. A táborban változatos, színes programokban vehettek részt a gyermekek, ahol az egészséges, bőséges, napi négyszeri étkezés is biztosított volt. Az egy hetes tábor programjai között szerepelt a csapatépítés, közösségfejlesztés érdekében ügyességi feladatok, sportversenyek, a Csónakázó-tó lehetőséget biztosított a játékos kvíz, az irodalmi ismeretek bővítésére. A csingeri Parkerdő a Bányászati Múzeum megtekintésére és túrázásra nyújtott lehetőséget, közös szalonna-, és kolbászsütéssel egybekötve. Sor került Nagyvázsonyban a Kinizsi Vár és a postamúzeum megtekintésére, majd a zánkai strandon balatoni fürdőzéssel zárhatták a tábor egy napját. Ellátogattak a Nomádia Szabadidőparkba, ahol szintén élmények várták a csoportot, csak néhányat említve, a kalandhajótól a tutajozásig, vagy éppen a palánkvár. Betekintést nyerhettek az Ajkai Tűzoltóparancsnokság segítő munkájába, ahol nemcsak a technikát csodálhatták meg közelről a gyerekek, a tűzoltók bemutatójukkal is örömet okoztak. A tábor záró délutánján nem maradhatott el a közös fagyizás, az ugrálóvár, a kézműves foglalkozás, ahol Angermayer Judittal papírsárkányt is készíthetett a csoport.

Az intézmény munkatársai a prevenciós tevékenységek megvalósítására különös figyelmet fordítanak, hiszen a gyermekek számára a pozitív megerősítések, a közösség formáló ereje, a közösen, hasznosan, együtt eltöltött szabadidő, az élmények olyan pluszt adhatnak, melyekkel az érzelmi fejlődésük sokat gazdagodhat. A programok megválasztásánál törekedtek arra, hogy olyan élményekkel térhessenek haza a gyermekek, melyekre a jelenlegi családi körülményeik miatt nincs lehetőségük.

2018.08.15

Felelősségteljes életmód és életvitel legyen a cél

Játsszunk most együtt

Jótékonysági Mozi 2018

Kabátgyűjtés a rászorulóknak idén is!

Karácsonyi ünnepség 2018
https://www.facebook.com/watch/?v=538629349967641
Lecsó a kamrában közösségi befőzésből

Megszerezheti az általános iskolai bizonyítványt!
https://ajkatv.hu/2018/12/14/csaladsegito-mikulas-a-kaszinoban-2018-12-07/

MOB hét, Esélyegyenlőség

Szakmai tapasztalatcsere Unnában

Szociális Munka Napja 2018

https://ajkatv.hu/2018/11/21/torodnek-a-hajlektalanokkal-ajka-tv-2018-11-19/

Törődnek a hajléktalanokkal – Videó